2010. augusztus 15., vasárnap

3 tőlem, 3 nekem

Nem rég érkeztem haza a WAMPról 3 szerzeményemmel együtt.
Már jó ideje fájt a fogam fércműveknél található jó pár dologra.
A gyűrű szerelem volt első látásra, mellé pedig a kitűzős doboz keresgélése után, (mert hogy a doboz jól elbújt) jött mellé az, az azonos mintájú kitűző. Na erre már tényleg régóta fájt a fogam.

Szemeztem még az itt látható sütis kitűzővel is, de aztán letettem róla, és ekkor jött a nagy öröm. Mert, hogy a szülinapos ládikában, amiből választhattam egy dolgot, egyszer csak felbukkant a sütis kitűző. Így ő is jött velem haza.
Teljesen beléjük vagyok szerelmesedve. A két kitűző már el is foglalta helyét a táskámon.

És most következzem a "tőlem" rész.
A múltkori beszerző utamon botlottam bele ebbe a barack színű gyöngybe, ráadásul akció is volt, és beleszerettem a színébe és a csillogásába.
Tegnap gyöngyözni támadt kedvem, de nem akartam semmi bonyolultat, így egy nagyon egyszerű 3 részes szettet készítettem.

Egy fülbevaló, egy karkötő, és egy nagyon hosszú nyaklánc, amit 3-4 szer körbetekerve lógva is lehet hordani, vagy szorosabban a szépen a nyakra illeszkedve. Ezért is kapott egy kapcsot.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése